I. Szimpózium és Baráti találkozó – Összefoglaló

A Radio Dental Extra Kft. 2014. február 11-én újult erővel vágott neki a fogászati röntgen és a CBCT világának, melyet számos CBCT-konzultációs nap kísért. Ezeken a CBCT-tanfolyamokon és az orvosok körében megfogalmazódott egy igény, hogy egy esemény keretein belül szívesen bővítenék ismereteiket a CBCT-vel kapcsolatban.

Ezen ötlettől vezérelve 2015. február 13‒14-én (a Radio Dental Extra Kft. születésnapja alkalmából) megrendeztük az I. Szimpózium és Baráti találkozót Lajosmizsén, a Geréby-kúria Hotel és Lovasudvarban. A kúria festői környezetben, az Alföld szívében, Budapesttől autóval alig félórányira található, mely igazi kikapcsolódást jelentett vendégeinknek a szimpózium idejére.

A kreditpontos rendezvényt a Radio Dental Extra Kft. első alkalommal indította útjára egy folyamatos rendezvénysorozat első állomásaként, amelyet kétévente szeretnénk megismételni helyszínváltoztatás nélkül, a magas szakmai és minőségi színvonal megtartásával.

Maga a találkozó pénteken reggel 9 órától vette kezdetét tulajdonosunk, Rácz Tamás megnyitójával és Bajnok Éva prezentációjával a múltról és napjainkról. Ezt követően délután 5 óráig neves előadók (a teljesség igénye nélkül: dr. Gáspár Lajos, dr. Patonai Zoltán, dr. Tóth-Bagi Zoltán) sokasága tartott prezentációt a fogászati CBCT, a szájsebészet és a képalkotó eljárások szakmai mélységeivel és magasságaival kapcsolatban. (lásd: http://szimpozium.radiodental.hu/szakmaiprogramok/).

k-GIG_2957

Mindkét nap folyamán lehetőség nyílt workshopjainkon interaktívan részt venni. Kérdések feltevésével, esetek vizsgálatával igyekeztünk jobban megismertetni orvosainkkal CBCT-rendszerünket.

Találkozónkat tovább színesítették a különböző szakmai kiállítók, akik felvonultatták a fogászati ágazat széles kelléktárát, melyekről az érdeklődők nemcsak információkat kaphattak, hanem igény esetén a vásárlás lehetősége is biztosított volt számukra.

A pénteki nap záróakkordjaként gálavacsorát szerveztünk, melyet gyermek-versenytánccsoport nyitott. Az 5‒12 éves korú gyermekek nagy tapsvihar kíséretében mutatták be tudásukat a jelenlévőknek.

Az k-GIG_2849est további részén a Rubor Labii fogorvosokból álló zenekar biztosította a remek zenei hátteret a pazar ételek és a magával ragadó hangulat mellett. Szombaton délelőtt folytatódtak az előadások, ahol továbbmerültünk a 3D-s tervezés, a navigáció világába, és megismerkedhettünk az implantálás folyamatában a CBCT fontosságával.

A találkozó záróbeszédét Izsó Éva ügyvezető asszony tartotta, melyet egy közös ebéd követett, és a délután, valamint a hétvége hátralevő részét akár a kúria wellnessében folyatva, akár hazatérve élvezhette a nagybecsű közönség.

Összefoglalva, a visszajelzések alapján a rendezvény kimagaslóan sikerült, akár az előadásokat, akár a környezetet vesszük figyelembe. Vendégeink elégedetten és új ismeretek birtokában távoztak a helyszínről, mely a Radio Dental Extra Kft. számára a legmagasabb elismerés.

A pozitív reakció és értékelés abban erősít meg bennünket, hogy jó az irány, amit kitűztünk magunk elé, ezért biztos, hogy megismételjük az Radio Dental Extra Kft. Szimpózium és Baráti találkozót 2017-ben is.  Találkoz(z)unk két év múlva!

Galéria a rendezvényről